Az Euroscola online játék őszi versenyén iskolánk immár harmadszorra jutott be a döntős csapatok közé. Az öt legjobb eredményt elérő 2016 tavaszán Strasbourgba utazhat, és személyesen élheti át a parlamenti ülések hangulatát.
Diákjaink részesei lehetnek az EUROSCOLA-programnak, amely lehetővé teszi Európa fiataljai számára, hogy találkozzanak, nézeteiket megvitassák, és párbeszédet folytassanak Európa jövőjéről. A program kapcsán 28 tagállam 16-18 év közötti középiskolás diákjai vehetnek részt az „Európai Ifjúsági Parlament” formájában megrendezésre kerülő találkozókon az Európai Parlament üléstermében.
A program során a résztvevők bevezető előadást hallhatnak az európai integráció főbb állomásairól, ezt követően a diákok maguk is munkacsoportokat alakítanak, és parlamenti vitákban tárgyalják meg az uniós kérdéseket. A vita lezárása után természetesen döntéshozatalra is sor kerül, hiszen így teljes a folyamat modellezése.
Mivel az EUROSCOLA-program találkozójának tárgyalási nyelve az angol, illetve a francia (német nyelvi tolmácsolás elérhető a plenáris üléseken, de a munkacsoportok ülésein nem), ezért a programban való részvétel feltétele fenti nyelvek egyikének magas szintű ismerete.
Az alábbi linken a hivatalos eredményt is elérhetjük: