Címlap

Határtalanul

GINOP pályázat

Alapítvány

Pénziránytű

Vízdij

Elhunyt Sandberg Gusztáv

Október 1-jén elhunyt Sandberg Gusztáv (Mose Sanbar), aki 1944-ben érettségizett iskolánkban.
Moshe Sanbar (Kecskemét, 1926. március 29. – 2012. október 1.) magyar zsidó származású izraeli közgazdász.

 

 

A számos fontos állást betöltött szakember Kecskeméten született Sandberg Gusztáv néven.
Érettségi vizsgájáig szülőföldjén élt; 18 éves volt a német megszállás kezdetén. Szüleit és családja csaknem minden tagját elvesztette, őt magát munkaszolgálatba sorozták be. Miután egységét átadták a németeknek, Dachauba, majd egy Mühldorf-Waldlager nevű táborba került, ahol - saját beszámolója szerint - „élőhalottként” szabadult.

Tanulmányait a budapesti Közgazdasági Egyetemen kezdte meg, 1948-ban került Izraelbe. Azonnal bevonult a hadseregbe. Leszerelése után a jeruzsálemi Héber Egyetemen folytatta közgazdasági tanulmányait, ahol 1953-ban doktorált.

Tehetségére hamar felfigyeltek: 1958-ban tanácsadói állásba került a Pénzügyminisztériumban. Pályája meredeken ívelt felfelé: 1968-ban az Iparfejlesztési Bank igazgató-helyettesévé nevezték ki, majd 1971-ben az izraeli Jegybank kormányzója lett. Mose Sanbar ekkor a szó szoros értelmében beírta magát Izrael történelmébe: aláírása ott díszelgett a 100 lírás bankjegyen, amely Herzl képével évtizedekig az Állam legtekintélyesebb, jelkép-értékű bankója volt.

Pénzügyi tevékenysége fontos állomása volt a Bank Leumi élére történt kinevezése 1988-ban. A bank-elnöki posztot 1995-ig töltötte be.

Szerteágazó közéleti tevékenysége keretében ellátta a Magyar Zsidók Világszövetsége elnöki tisztét, majd a Magyarországgal felújított diplomáciai kapcsolatok után a Magyar-Izraeli Társaság elnöke lett. 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrendet, 2007-ben pedig "Magyarországi zsidókért" Díjat.

Életének legfontosabb állomásait megismerhetjük a Wikipédia oldalain is.

Iskolánk vezetése, tantestülete és diáksága tisztelettel adózik Sandberg Gusztáv emlékének.