Címlap

Határtalanul

GINOP pályázat

Alapítvány

Pénziránytű

Vízdij

Híres Kadások

Az alábbi rovatunkban az 1910 óta működő intézményünk azon tanárait, tanulóit említjük, akik nemzetközi, országos, megyei és városi ismertséget szereztek munkásságuk, illetve tanulmányuk alatt.

 

Tanárok:

Hajnóczi Iván (1883-1978)

  • Alapító igazgató 1910-től 1941-ig.
  • Irodalomtörténész, fő művei: Szentjóbi Szabó László élete és kora (1912), Hajnóczy József (1917), A kecskeméti görögök története (1939), Katona József Kecskeméten (1926).
  • Testvére Hajnóczi Rózsa írónő.

 Dubecz József

  • Tanár, magyar-történelem-latin és könyvtár szakos (1940-től 1977-ig).
  • Műve: A Kada Elek Szakközépiskola 80 éves múltjából (Kecskemét, 1992).

 Dr. Vöröss József

  • Igazgató 1941-től 1946-ig, költő.
  • A Katona József Társaság volt elnöke.

 Dr. Saskői Ernőné Tóth Klára

  • Apáczai Csere János díjas tanárnő (1945-től 1992-ig).
  • Tanulója világbajnok gyorsíró lett.

 Dr. Horák Jenő

  • Angol-olasz szakos óraadó.
  • Az 1930-as évek végére megszervezte Bugac világhírűvé váló idegenforgalmát.
  • 1951-ben a törvénysértések áldozata lett.

 Csernus László (1931-2005)

  • Igazgató (1964-től 1977-ig).
  • Megteremtette az iskola közgazdasági profilját.

 Tanulók:

 Fehér Sándor

  • Érettségi éve: 1921.
  • Kecskemét díszpolgára, a Városi Tanács elnökhelyettese Katona József Társaság elnöke.

 Dr. Héjjas Jenő

  • Érettségi éve: 1921.
  • Héjjas Iván országgyűlési képviselő öccse, országosan páratlanul megszervezi az iskola tanulóit Nyugat-Magyarország védelmére 1921-ben.
  • Műve: A nyugat-magyarországi felkelés (Kecskemét, 1929).

 Szabó Pál (1909-)

  • Érettségi éve: 1927.
  • A legidősebb élő öregdiákunk (75 éves) "Gránit" érettségi emléklap elismerésben részesült.

 Návay (Novomenszy) István

  • Érettségi éve: 1931.
  • A KAC, majd a Bocskay, később az FC Reims kiváló labdarugója, 1934-ben Nemzeti Sport szavazásán a szurkolók a legjobbak, a nemzeti 11 közé választották.
  • 1950-ben az ÁVH áldozata lett.

 Dóry József (1911-2003)

  • Érettségi éve: 1929.
  • Szabadszállás díszpolgára, nótaénekes, a Magyar Köztársaság Aranykoszorúkkal díszített Csillagrendje kitüntetés birtokosa.
  • A Végzett Diákok Szövetsége díszelnöke volt.

 Bóbis Gyula

  • Érettségi éve: 1929.
  • Többszörös birkózó magyar bajnok, az 1948-as londoni olimpia félnehézsúlyú bajnoka.

 Horváth István

  • Érettségi éve: 1930.
  • Pénzügyi vezető, az Amit ifjúkorunkban vetettünk... iskolai alapítványunk életrehívója.

 Baja Béla

  • Érettségi éve: 1934.
  • Kódex-festő, az evangéliumokat kódex formában írta le, e művek könyv formában is megjelentek.

 Dorogi Károly (1919-)

  • Érettségi éve: 1937.
  • Honvéd tartalékos százados, talán az utolsó élő doni hadifogoly.

 Vitéz Lovag Gyenes Sándor (1923-)

  • Érettségi éve: 1942.
  • Tüzér főhadnagy, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület BKM alelnöke, grafikusművész.

 Kővári Péter

  • Érettségi éve: 1943.
  • Külügyminiszter-helyettes, Magyarország volt bonni nagykövete.

 Sandberg Gusztáv (Mosche Sanbar)

  • Érettségi éve: 1944.
  • Izrael iparügyi minisztere, a Leumi-Bank alelnöke.

 Bardóczky Simon

  • Érettségi éve: 1944.
  • A posta volt megyei igazgatója.

 Mező Mihály

  • Érettségi éve: 1946.
  • Kecskemét Városi Tanács elnöke (1979-1987).

 Dudás Ede

  • Érettségi éve: 1949.
  • Az OTP megyei igazgatója, a Végzett Diákok Szövetsége elnöke (1990-2002).

 Dr. Fenyvesi Máté

  • Érettségi éve: 1952.
  • A Ferencváros válogatott, olimpiai bajnok labdarúgója.

 Polyák Péter

  • Érettségi éve: 1952.
  • A Kecskemét Városgazdasági KHT igazgatója. A Végzett Diákok Szövetsége elnöke (2002-)

 Dr. Berki Ambrus

  • Érettségi éve: 1953.
  • A Legfőbb Ügyészség Polgári Jogi Főosztályán csoportvezető ügyész.

 Dr. Leindler László

  • Érettségi éve: 1953.
  • Matematikus, az MTA rendes tagja. Egy monográfia, öt jegyzet, száz publikáció szerzője.
  • Több helyen vendégprofesszor, illetve kutató (Edmondton, Moszkva, Toronto, Giessen).
  • Volt intézetigazgató, dékán, tudományos rektorhelyettes.
  • Az MTA Matematikai és Fizikai osztálya elnökhelyettese 1986-1990 között.
  • Az Acta Scientiarum Mathemathicarum szakmai folyóirat főszerkesztője.

 Dr. Rebek Lőrinc

  • Érettségi éve: 1953.
  • Bács-Kiskun Megyei Bíróság Közigazgatási Kollégium vezető bírája.
  • Legfelső Bíróság tiszteletbeli tagja.

 Beke József

  • Érettségi éve: 1952.
  • Tanár és irodalomtörténész.
  • Művei: Bánk Bán szótár, Zrínyi Miklós szótár, Szépen öszveszedett szók.

 Dr. Sutus Imre

  • Érettségi éve: 1954.
  • A közgazdaságtudományok kandidátusa, a Pannon Egyetem Georgicon tanára.

 Varga László

  • Érettségi éve: 1954.
  • Református lelkész, püspökhelyettes.

 Dr. Zsuffa Miklós

  • Érettségi éve: 1954.
  • Klinikatulajdonos orvos, Hamburg.

 Dr. Kovács Ilona

  • Érettségi éve: 1966.
  • A lisszaboni egyetem szociológiasprofesszora.

 Lestár Éva

  • Érettségi éve: 1985.
  • Világbajnok gyorsíró, jeleleg az országház gyorsírója.

 Dr. Sztanó Imre

  • Érettségi éve: 1965.
  • Budapesti Gazdasági Főiskola rektorhelyettese.